A Varadinum keretében a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége fórumot szervezett. A kulturális életbe is egyre inkább beleszövődik a politika, aminek nem volna szabad megtörténnie. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: jelentősen nőtt a magyar művelődési alapítványoknak, civil szervezeteknek nyújtható keretösszeg. Bodó Barna a civil szféra közművelődési és közösségjellegét tárgyalta. Meleg Vilmos, a Szigligeti Társulat vezetője elmondta: a magyar színtársulatnak sikerült önállóságot kiharcolnia, amit most megszüntet az új színházi törvény, mely visszaadja az irányítást a főigazgató kezébe. Az állami juttatások elosztása a társulatok között egyenlő, és nem bevételarányos, pedig annak nyolcvan százalékát a magyar társulat hozza össze. A magyarországi támogatási rendszer koordinációja összeomlott, ezért késnek a határon túli támogatások és nincs egységes támogatási politika a pénzek megítélésénél, mondta a Magyar Kultúráért Alapítvány budapesti képviselője, Egyed Albert. Elkészült a www.nagyvarad.ro magyar nyelvű internetes hírportál, amelyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség működtet. Nagyvárad legfrissebb hírei is megtalálhatók benne. Varadinumkor rendszeresen megszervezik a Szent László Gimnázium iskolanapját, Szent Lászlóval kapcsolatos történeti és helytörténeti vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban először az Erdélyi Múzeum-Egyesület tavalyi könyvterméséből szemelgethettek az érdeklődők. Biró Annamária, a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének doktorandusa három nyelvészeti és irodalmi tárgyú tanulmánykötetet ajánlott: Benő Attila A kölcsönszó jelentésvilága című munkája, Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben című tanulmánya, a kolozsvári magyar irodalom tanszék kutatócsoportja Egyed Emese vezetésével dolgozta fel Aranka György szellemi hagyatékát, amelynek első kötetét is kézbe vehették a nagyváradiak az EME kiadásában, Aranka György gyűjteménye címmel. Egy drámatörténeti kuriózum is a polcokra kerülhetett: Tar Gabriella Nóra Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain című munkája. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye könyvállományát lajstromozza Emődi András kötete. Kiss András levéltáros és Csetri Elek történész 80. születésnapjára megszerkesztett emlékkönyveket is bemutatták. A Magyarországra áttelepült Benkő Elek Kolozsvár magyar külvárosa a középkorban című kötete tavaly jelent meg. Két Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadvány: Dávid Gyula, Egyed Ákos és Kötő József Kossuth Lajos és Erdély címmel szerkesztette tanulmánykötetté a Kossuth születésének 200. évfordulójára szervezett konferencia előadásait. A másik: Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790-1914 című könyve. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a szerzője a Partiumi Füzetek sorozat 35. kötetének, ebben a Bihar megyei emlékműveket, emléktáblákat térképezte fel. A kötetet méltató Nagy Aranka elmondta: a kommunizmus idején megfogyatkoztak az emlékhelyek, aztán a rendszerváltás után több emlékművet állítottak Biharban, mint azelőtt száz évig. Fleisz János új könyve: Város, társadalom, kultúra, Nagyvárad a 19– 20. században. „Csendes szellemi honfoglalás részesei vagyunk” – állapította meg Pomogáts Béla, aki elmondta: a magyarság történelme során állandóan honfoglalásra kényszerült. Ezúttal a lélek útjain összekapaszkodók kulturális honfoglalásáról van szó, mely értékeinket menti át a holnapba. „József Attila emléke körül is csendes honfoglalás részesei vagyunk, költészetét a kommunizmustól kell visszafoglalnunk a magyar irodalom számára” – vélekedett az irodalomtörténész. /Lakatos Balla Tünde: Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./
2006. március 3.
Beszterce magyarsága kivonult a temetőjében emelt emlékműhöz, hogy fölidézze a napot, mikor Giorgio Basta kardélre hányatta a várvédőket és családjukat. A 400. évforduló alkalmából, 2002. június 9-én a történelmi egyházak és az RMDSZ emlékművet avattak. Jellemző, hogyan értékelt a Románia Mare hetilap: 2005. október 14-i számának szalagcíme: Az RMDSZ Besztercén emlékművet emelt Basta tábornoknak, Mihai Viteazul gyilkosának. Az újság egy teljes oldalon részletezte ezt a „provokációt”. A lap szerint amióta az emlékmű áll, az RMDSZ szónokai évente fölidézik Basta hősiességét, amelyet azzal bizonyított, hogy Torda mezején lemészároltatta Mihai Viteazult. A lap szerint a román vajda 1601-ben Nagy-Románia néven egyesítette az összes román országrészeket, ezért kellett elpusztulnia, ezért kapott emlékművet Basta. A cikk szerzője, bizonyos Flore Matei azt is megírta, hogy az RMDSZ Budapestről beszerzett számítógépen adatbankot létesített az összes román személyiség megfigyelésére, miközben a Magyar Kulturális Alapítvány nehéz pénzekkel megvesztegeti, lekötelezi őket. A szerző személyes emlékeket is idéz: a 70-es években (!) a Magyar Autonóm Tartomány területén élt, a magyarok olyan elképzelhetetlen barbár bánásmódban részesítették a román lakosságot, hogy az még a külföldi turistákat is elborzasztotta. Mindezek után a szerkesztőség felhívta a figyelmet az autonómia veszélyére, amellyel az RMDSZ Erdélyt Magyarországhoz akarja csatolni. Az oldalt a besztercei inkriminált emlékmű fényképe uralja, el lehet olvasni a fekete márványba vésett szöveget: „Az 1602. február 24-én, vasárnap Basta generális vallon és hajdú zsoldosai által Besztercén lemészárolt, több száz magyar várvédő és családja hősi halála emlékének...” stb. Közben a Romania Mare szerint az RMDSZ dicsőíti Basta tábornokot. /Barabás István: Basta tábornok az RMDSZ szolgálatában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./ Emlékeztető: az emlékmű felavatásáról: (Kresz Béla): Beszterce fekete vasárnapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2002. jún. 11./
2006. március 25.
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajztudós március 26-án tölti nyolcvanadik életévét. Foglalkoztatja a válaszúti kúriában létrehozott szórvány iskolaközpont helyzete. Négy éve folyik az építkezés, befejezéséhez még mintegy 30 millió forint kellene. Kallós Zoltán most készíti a dalos füzetet és a hangzóanyagot a nyári táborra. A CD-lemez címe: Hallod babám, mit fütyörész a rigó? Kallós szerint a közös éneklésnek közösségformáló ereje van. Jelenleg Válaszúton 62 gyermek tanul. Állami támogatást csak gyerekpénzt kapnak ez havi 24 lej. Magyarországról pedig ezer forintot személyenként. Vannak olyan magyarországi barátaik, akik 1–2 millió forintot is adnak évente. Az emberek jóindulatán múlik a működésük. Székesfehérváron volt nemrég egy jótékonysági előadás, ezen Mádl Dalma asszony volt a védnök, valamint a helyi katolikus püspök, egymilliónál több forint gyűlt össze. Kallós Zoltánt március 29-én Budapesten köszöntik a Budapesti Székely Kör, az Erdélyi Szövetség, a Magyar Kulturális Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Litea Könyvkiadó szervezésében. Ezután lesz Kolozsváron a táncház találkozó, itt is köszönteni fogják. Kallós kifejtette, a magyar néprajzi kutatás nagyon jól áll, mind népzenei, mind pedig tánc, vagy bármilyen más etnográfiai szempontból. Európai viszonylatban élen járunk. Az általa gyűjtött anyag a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában van, mert azt vallja, hogy egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, közre kell adni. A magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely nem szereti a magyar népzenét, létezik egy kozmopolita társaság, akik azt mondják, hogy a magyar népzene idejét múlta, primitív, múzeumba való kacat. Kallós szerint azonban a magyar népzenében az élet minden mozzanatára található példa: egyformán beszél a bőségről, a szorongató szükségről, szerelemről, bánatról, és a mindenkori társadalom legőszintébb tükörképét adja. Világszerte tapasztalható egyfajta visszafordulás a népzene, a népi kultúra felé. A magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, de Európa határait is. Ez a mozgalom fogja össze a világ magyar ifjúságát, de más nemzetiségűeket is, hiszen rengetegen érdeklődnek és tanulják a magyar táncot világszerte. Erdélyben még vannak feltáratlan területek, olyan helységek, ahol kutató még nem járt. Kallós úgy látja, van kutatói utánpótlás. Legnagyobb eredményének szellemi szempontból a népzenei gyűjtést, tárgyi szempontból pedig a néprajzi gyűjtését tartja. Válaszúton levő gyűjteményét most veszik számba, hét szobában fogják elhelyezni. Lesz egy válaszúti szoba, egy mezőségi, egy széki, egy kalotaszegi, egy szász, egy román és egy csángó – moldvai és gyimesi – szoba. /Köllő Katalin, Tibori Szabó Zoltán: Nem kell politizálni, hanem minél többet táncolni és énekelni magyarul. Születésnapi beszélgetés Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánc tulajdonos néprajztudóssal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./ Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató Válaszút községben született 1926-ban. A kolozsvári Református Kollégiumban tanárai biztatására gyűjteni kezdte szülőfalujának népdalait, ritmusait, a helyi magyar, román és cigány népszokásokat. 1946-ban tanítói oklevelet szerzett, s mivel Moldvában nem engedték tanítani, Magyarvistára, majd Kalotaszegre került, itt folytatta a gyűjtést. Bekerült a Zeneakadémiára is, ahonnan 1950-ben kizárták, mivel szülei kuláklistára kerültek, apját hat hónapi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1951 és 1955 között a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán tanult, végzése után a moldvai csángók közt, Lészpeden, majd a Gyimes völgyében tanított. 1957–58-ban a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házában szakirányító volt. 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték, szabadulása után, 1959-től a Gyimesben faipari vállalati dolgozó lett. 1969-ben, feladva addigi állását, szabadfoglalkozású lett. A tevékenységét összegző, rendszerező publikációk sorát az 1969-ben megjelent Balladák könyve nyitotta meg, amely nagy szakmai és közönségsikert aratott. Fáradhatatlan gyűjtőmunkája során 15 ezer dallamot jegyzett le, s 26 kazettát adott ki, amelyből nyolc balladákat tartalmaz. Neve összeforrt az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom életre hívásával és folyamatos gondozásával is. Több hivatalos elismerést is kapott, többek között 1990-ben Életfa-, 1993-ban Magyar Művészetért-, 1996-ban Kossuth-, 2000-ben Magyar Örökség-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal jutalmazták. 1992-ben a szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelyre felajánlotta összvagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak nagy részét. Itt, Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. /Kallós Zoltán 80 éves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 25./ Megjegyzés: az életrajzi ismertetés nem tért ki arra, hogy Kallós Zoltán a moldvai csángó körében végzett gyűjtéséért, a Balladák könyve kiadásáért börtönbüntetést szenvedett. 1974. június 16-án letartóztatták, két és fél évre ítélték, azután a nemzetközi tiltakozás hatására 1975 tavaszán kiszabadult. A gyűjtést azután csak titokban folytathatta.
2006. június 19.
Kárpát-medencei Kulturális Szövetség (KKSZ) alakult június 18-án a hatodik alkalommal Budakalászon nyolc országból összesereglett mintegy száz résztvevővel megrendezett Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumán, melynek szervezői a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium. A KKSZ elnökének Szabó Tibort választották, a HTMH volt elnökét, főtitkárnak Romhányi Andrást, az MMI tanácsosát, a Magyar Kollégium elnökét. „Én jelen pillanatban és akkor sem, amikor a HTMH elnöke voltam, nem tekintettem a rám bízott feladatot politikai tisztségnek, tehát képes vagyok civilként gondolkodni” – nyilatkozta Szabó Tibor. Azért vállalta el a KKSZ elnöki tisztségét, mert ez a most megalakult Kárpát-medencei civil szövetség ékes bizonyítéka annak, hogy a politikai megosztottság ellenére a magyar nemzeti közösségek képesek összefogni, egymás érdekében szót érteni. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna kifejtette, hogy egy ilyen szövetség megalakításának a gondolata a rendszerváltozás óta jelen volt. A KKSZ-t nemcsak kisebbségi magyar civil szervezetek alapították meg, létrehozásában közreműködtek magyarországi civil szervezetek is, többek között a Koncz Gábor vezette Magyar Kultúra Alapítvány. A KKSZ székhelye Budapest, tagszervezeteinek tevékenysége kiterjed a Kárpát-medence országaira: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Ausztria. A szövetség fő célja a magyar kulturális értékek őrzése, gyarapítása, bemutatása és elfogadtatása nemzetközi szinten, valamint tagszervezetei érdekvédelmének biztosítása. Alapelvként határozták meg, hogy a szövetség a szabad egyesülés elvén alapuló politikamentes szerveződés, mely céljának tekinti a Kárpát-medencében élő népek harmonikus kapcsolatainak elősegítését, egymás kultúrájának megismerését, és az együttműködést ezen népek között. /Guther M. Ilona, Budapest: Kulturális összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Hatodik alkalommal szervezték meg június 16–18 között Budakalászon a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, röviden a Budakalászi Találkozót. A szervezők – Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet tanácsosa, a Magyar Kollégium elnöke, és Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) főtanácsosa – szívvel-lélekkel igyekeznek minél hatékonyabbá tenni a rendezvényt. Hat évvel ezelőtt 54 szervezet vett részt az akkor június 4-én tartott találkozón, idén már nyolc országból 114 civil szervezet küldte el képviselőjét (romániai, szlovákiai, szerbiai, horvátországi, bosznia-hercegovinai, ukrajnai, cseh- és morvaországi, szlovéniai szervezetek), ebből 33 először volt jelen a találkozón, de öt magyarországi szervezet is elküldte képviselőjét. Valamennyi eddigi találkozó végén zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, ez legtöbbször pusztába kiáltott szónak bizonyult, a hivatalos szervek ugyanis nem figyeltek fel eléggé a találkozó fontosságára. Ezért is határozták el 2005-ben, hogy idén szövetséget alakítanak. A fórumon megfigyelőként jelen volt dr. Bicskey Botond, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese. Meghívottként részt vett, és előadást tartott: C. Tóth János, a HTMH osztályvezetője, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium civil kapcsolatok főosztályának megbízott főosztályvezetője, Filotás Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati csoportvezetője, dr. Koncz Gábor, a Magyar Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határon túli magyarokkal foglalkozó munkatársa. A civil szervezetek leginkább a pénzhiányt sérelmezték, felhívták a figyelmet, hogy az anyaország ne a határon túliaknak szánt költségvetésen spóroljon. A jelenlévő hivatalok képviselői azonban tagadták, hogy a megszorítások a határon túliaknak szánt pénzalapokat érintenék. /Köllő Katalin: Megalakult a Kárpát-medencei Kulturális Szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
